Az tudjuk mondani, hogy nehéz most a növényvédelmi előrejelző dolga. A múlt heti levelünkben a meteorológiai előrejelzésekre hivatkozva azt írtuk, hogy se fagyra, se csapadékra nem számíthatunk, sőt az almafa varasodás, meggy monília fertőzési nyomása is alacsony lesz. A természet felülírt mindent, nem jöttek be a meteorológiai előrejelzések, voltak éjjeli fagyok, bőséges csapadék és nagy valószínűséggel a betegségek fertőzése is fokozódott.

 

Természetesen, továbbra is néznünk kell a meteorológiai adatokat, hiszen ez nagy mértékben befolyásolja növényvédelmi teendőinket. Az elkövetkező hétre a meteorológiai előrejelzések felmelegedést jósolnak, a várható maximum léghőmérséklet 19-23 °C között lesz, az éjszakai minimum hőmérséklet sem fog +5 °C alá süllyedni. Csapadék az elkövetkező hét csaknem minden napjára jósolnak.

 

Védekezés virágzó kultúrában

 

A gyümölcsösök virágzás állapotban vannak, ezért a kijuttatott készítmények során fordítsunk különös figyelmet a méhek védelmére. Ne felejtsük el, hogy a gyomok virágzása esetén az ültetvény is ugyan úgy virágzó kultúrának számít, valamint azt, hogy a méhek nemcsak a virágok nektárjait keresik fel, hanem a levéltetvek mézharmatját is! Ezekben az esetekben ugyanolyan körültekintéssel kell eljárni a permetezések során, mintha a gyümölcsfák virágoznának.

Permetezésekkor az alábbi feltételekre kell odafigyelnünk:

• virágzó kultúrának számít, ha a kultúrnövény vagy a táblán levő gyomok és a tábla közvetlen szomszédságában levő növények virágoznak;
• ellenőrizni kell az adott készítmény méhvédelmi besorolását (nemcsak a rovarölő szereknél, hanem a gombaölő és gyomirtó készítményeknél is).

Méhekre nem veszélyes, illetve nem jelzésköteles készítmények esetén:
Bármely időpontban végezhető a permetezés.

Méhekre mérsékelten veszélyes készítmények esetén:
A permetezéseket a csillagászati naplemente előtt egy órával kell megkezdeni és legkésőbb este 11 óráig be kell fejezni. A kezelések az önkormányzat jegyzője felé bejelentés köteles.

Méhekre kifejezetten veszélyes készítmények:
A virágzó kultúrákban és egyéb olyan esetben, amikor a méhek látogatják az ültetvényt (a fent említett levéltetű mézharmat) nem használhatóak.

 

Termésszabályozás

 

Az almások virágzása bőségesnek mondható, a virágzat első középső tengelyről előjövő virága már megkötött, a többiek még virágzó stádiumban van. Bór tartalmú készítmények felhasználásának a 2. alkalma most aktuális.

Az elmúlt hideg napok hatására nem hiszem, hogy konkrét elfagyás következett volna be, viszont arra számíthatunk, hogy a gyümölcskezdemények “megfáztak”, amik konkrét tüneteket még most nem mutatnak. A természetes gyümölcshullás időszakában elképzelhető, hogy ezek a gyümölcskezdemények lehullanak. A terméskötődés elősegítése érdekében ezért különösen fontos és javasoljuk is a magas bór tartalmú lombtrágyák, illetve a kondicionáló szerek használatát.

Termésritkításra most még lehet használni az ATS-t azokban a fajtákban, ahol a virágzás még csak most kezdődött, illetve a virágzás kezdeti stádiumban van. Az ATS felhasználásának az optimális időpontja akkor következik be, amikor a középső tengelyen fejlődő virág (királyvirág) már megtermékenyült, azaz a bibe bebarnult és a virágzat többi virágja még megtermékenyülés előtti állapotban van, a bibe élénk halvány zöld színű. Ekkor elérhetjük, hogy az 5 virágot tartalmazó virágzatból csak 1 kössön meg és hozzon termést, ami legtöbbször elég is a megfelelő méretű és mennyiségű alma előállításához. A termésritkítás előtt minden esetben javasoljuk a virágzatok ellenőrzését és és egy pontos termésbecslést. Intenzív almában (3500-3600 tő/ha) fánként 75-100 db alma elég.

 

ALMA

 

Az almavirágzás kezdete, fővirágzás állapotban van.

 

Betegségek

 

Almafa varasodás

Az elmúlt héten a várakozásokkal ellentétesen a csapadék mennyisége jelentős volt, így a varasodás fertőzése is erősebb volt, mint amire számítottunk. Nagy általánosságban azt tudjuk elmondani, hogy 2023.04.25-26 környéken vármegyeszerte mindenütt elég csapadék volt, a levelek folyamatosan nedvesek voltak a fertőzés kialakulásához. Figyelembe véve a várható hőmérsékletet és gomba fejlődési szakaszait, az első fertőzések okozta tünetekre május első napjaiban, az április 25-26-án megtörtént fertőzés első tüneteire május 10. után számíthatunk.

A meteorológiai előrejelzések szerint az elkövetkező héten rendszeresen számíthatunk csapadékra. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor a varasodás fertőzési nyomása is fokozódni fog. Növényvédelmi szempontból ez kiemelkedően fontos időszak, fontos, hogy megakadályozzuk a betegség bőrfelületen való megjelenését. Ebben az időszakban csak olyan hatóanyagot javasolunk felhasználni, ami felszívódik és a gombafonalakat a növényen belül még a telepek kialakulása előtt el tudja pusztítani. A védekezéshez azol típusú hatóanyagot javaslunk. A hőmérséklet emelkedésével már nem kell attól tartanunk, hogy ezek a készítmények nem fejtik ki hatásukat. Továbbá javasoljuk a felszívódó és kontakt hatóanyagok kombinált kijuttatását. A permetezési fordulók kialakításakor vegyük figyelembe, hogy a gyümölcsfáink gyorsan fejlődnek, ezzel együtt növekszik a felületük és a zöld tömegük is, a növényvédőszerek a növényi nedvben hamar felhígulnak.

almafa varasodas 2023

Almafa varasodás fertőzés

 

Lisztharmat

A lisztharmat primer fertőzése jelen van az ültetvényekben. Ezek ellen védekezni nehezen lehet, hiszen a fertőzött hajtásokból minden esetben fertőzött levelek fognak kifejlődni. A védekezés célja, hogy ezekből a fertőzött hajtásokból már ne fertőződjenek be az egészséges hajtásvégek. Javasoljuk, hogy olyan készítménnyel védekezzünk, ami hatásos a varasodás és a lisztharmat ellen is.

 

Tűzelhalás

Az alma jelenleg teljes virágzásban van, most a legérzékenyebb a tűzelhalás fertőzésnek a kialakulásához. A mai napig a környezeti tényezők nem voltak optimálisak a baktérium fertőzéséhez. A meteorológiai adatok szerint az elkövetkező héten csapadék várható, valamint a léghőmérséklet is emelkedni fog. Ilyen körülmények közt várható hogy a tűzelhalás megjelenik. Jelenleg a megelőzés a legfontosabb feladatunk. Javasoljuk, hogy azokon az ültetvényeken, ahol a korábbi években már jelen volt a betegség, esetleg jelentősebb gondot okozott, oda fokozott figyelemmel tekintsünk.

 

Állati kártevők

 

Bimbólikasztó bogár

A kártétel most most már jól látható, védekezni ellenük már nem tudunk.

 

Zöld almalevéltetű

A levéltetvek áttelelő egyedei (ősanyák) már előfordulhatnak a kinyílt rügyekben, a kis levélkezdemények védelmében a szívogatást már elkezdik. Hőmérséklettől függően az első telepeiket ki fogják alakítani. Hangyákat már lehet látni a hajtásvégeken, amik már a levéltetveket látogatják, illetve segítik a kolóniák kialakításában.

 

Levélpirosító almalevéltetű

A kártételük már megjelent az ültetvényekben, a kis leveleken már kis mértékű torzulásokat tapasztalhatunk. A későbbiekben a szívogatásnak megfelelően felhólyagosodott, kezdetben narancssárga, majd élénkvörös levéltorzulások fognak kialakulni. Az ellenük való védekezés kulcsa az időben történő kezelések. Mielőtt a levelek torzulnának, azelőtt kell elvégezni a permetezéseket. Később az összehajlott, felhólyagosodott levelek védelmében már nehezen tudunk ellenük hatékonyan védekezni.

 

Vértetű

A lombkorona szinten áttelelt vértetű kolónia elkezdte a károsítását. A gyökérzónában áttelelő egyedek a hőmérséklet melegedésével párhuzamosan fokozatosan jönnek elő és először az oltási csomópontokon, törzsön lévő hegekben elkezdik a károsításukat. Később megjelennek a lombkorona felső szintjein is. Az ellenük való védekezés nehézkes, mert egy vattaszerű, védelmüket biztosító viasz burkot fejlesztenek ki.

 

Pajzstetű

Erősen fertőzött ültetvényekben használhatunk még növényolajakat, de már csak nyári hígításban (1%-os töménységben). Virágzáskor már ne használjuk, eltömítheti a pollentömlőket.

 

Almamoly

Az almamoly rajzása elindult, az első almamolyokat Csengeren fogtuk. 2022.04.20-án már 11 db volt a csapdákban. Később Tiszabezdéden, Tornyospálcán és Bujon is fogtak a csapdák. A konzekvens fogás, amitől a hőösszeg alapján történő előrejelzést el tudjuk kezdeni, még nem alakult ki.

 

almamoly csapdazasi adatok

Almamoly csapdázási adatok

 

Cserebogarak, bundásbogarak

Az elmúlt héten megjelentek a cserebogarak, illetve a bundásbogarak az ültetvényekben. Az imágók kártétele a virágzat károsításában áll, viszont a fő problémát a talajban károsító pajorok fogják okozni. Egyszerűbb és hatékonyabb megelőző kezelésként az imágók elpusztítása.

 

 

MEGGY, CSERESZNYE, SZILVA

 

A meggy virágzás vége állapotban van.

 

Virágfertőző monília

Az elmúlt időszak a meggy, cseresznye esetében kritikus volt a virágfertőző monília terjedéséhez. A fertőzéséhez szükséges klimatikus tényezők optimálisak voltak. Akkor mondhatjuk, hogy sikeresen védekeztünk ellene, ha már időben, a fehérbimbós állapotban meg tudtuk akadályozni a gomba bejutását a virágokba. Ha ezt elmulasztottuk vagy a kezelések nem voltak hatásosak, akkor a tünetek megjelenésére az elkövetkező napokban számíthatunk.

A virágfertőző monília esetében a már kialakult fertőzések nem orvosolhatóak. A még virágzó fajtáknál érdemes még egy záró permetezést beiktatni.

 

 

ŐSZIBARACK

 

A tafrinás levélfodrosodás fertőzése a meleg időjárásnak köszönhetően megszűnt, már nem tudunk a kialakult tünetek ellen védekezni. A fertőzött levelek felhólyagosodtak, illetve a hólyagosodások fokozódni fognak, majd maguktól le fognak hullani a levelek.

 

További szakmai tanácsokért, bizalommal keressenek minket a Kapcsolat menüpontban vagy a honlap lábrészében is megtalálható elérhetőségeink bármelyikén.